Szeptember végén

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,De látod amottan a téli világot?Már hó takará el a bérczi tetőt.Még ifju szivemben a lángsugarú nyárS még benne virít az egész kikelet,De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,A tél dere már megüté fejemet.

Elhull a virág, eliramlik az élet...Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!Ki most fejedet kebelemre tevéd le,Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimreKönnyezve borítasz-e szemfödelet?S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,Fejfámra sötét lobogóul akaszd,Én feljövök érte a síri világbólAz éj közepén, s oda leviszem azt,Letörleni véle könyűimet érted,Ki könnyeden elfeledéd hivedet,S e szív sebeit bekötözni, ki tégedMég akkor is, ott is, örökre szeret!